Erlend Haarberg – Siketfajd dürgés Svédországban, a Bergslagenben

A siketfajd fotózásra felállított lessátraimban eltöltött első nyolc eredménytelen éjszaka után kezdtem aggódni. Számos dürgőhelyet meglátogattam, de egyik sem működött az elképzeléseim szerint. Volt, ahol a tojók még a fotózásra alkalmas fényviszonyok beállta előtt elhagyták a dürgőhelyet, a kakasok pedig természetesen mentek utánuk. Máshol ott voltak a hímek a dürgőhelyen, de csak a fák tetején “hangoskodtak”. Nem jöttek le a földre, így a sátram közelébe se. Amikor egy reggelen félig elfogyasztott siketfajd tetemre bukkantam, attól nem messze pedig friss hiúz ürülékre, a gyanakvásom megerősítést kapott. Az erdő egyik kiváló ragadozója riasztotta fel a fák tetejére a madaraimat. Hát, jobb kezdetet is el tudtam volna képzelni a siketfajd fotózáshoz…

Az volt a legnagyobb problémám, hogy a tojók április végén mindössze egy tíz napos időszakon keresztül jönnek le a földre párzás céljából. És az első 6-7 nap után még nem sikerült jó képet készítenem sem a kakasokról, sem a tyúkokról. Miután többektől is kértem segítséget, végül sikerült egy olyan helyet találnom, ahol a dürgés ígéretesnek mutatkozott. Nem engedhettem meg magamnak, hogy több időt veszítsek, ez volt az utolsó esélyem arra, hogy a Bergslagenben siketfajdokat fotózzak. Az élőhely nem volt kimondottan megkapó, mivel a dürgőhely egy frissen felújított erdőrészletben helyezkedett el, de ezzel most nem foglalkozhattam – a lényeg, hogy bíztató jeleket találtam a madarak aktivitására.

Nagy reményekkel és megújult optimizmussal már este hatkor a lessátorban feküdtem. Nem sokkal később a kakasok nehéz szárnycsapásokkal landoltak a közeli fákon, és röfögő-böfögő hangon “szópárbajoztak”. Ez ígéretesen hangzott, így izgatottan hallgatóztam tovább a hálózsákban, és még levegőt is alig mertem venni, nehogy elriasszam őket.

A dürgőhely rangban legelőkelőbb helyet elfoglaló kakasa már hajnali 4 órakor elkezdett pózolni.  Ekkor még sötét volt, és épp csak a madár sziluettjét láttam a sátor előtt mozogni, de a siketfajd jellegzetes áriáját már tisztán hallottam. Először csuklásszerű hangokat ad ki a madár, ami aztán dobpergésszerűen felgyorsul, majd a végén egy olyan hanggal zárul, mint a pukkanás, amikor kihúzzák a dugót a borosüvegből. Ezek után jön még egy szakasz sistergésre és csiszolásra hasonlító hangokkal, innen a siketfajd nászhangjának magyar neve: köszörülés.

Amikor kivilágosodott, láthatóvá váltak a dürgő kakas körül lapuló tojók is. Mozgalmas reggelnek ígérkezett ez a kakasunk számára, mivel a lábánál hat párosodni vágyó tojó várt a sorára, miközben vetélytárs hímek támadták minden irányból. Érthetően, hiszen ők is ki akarták venni a részüket a mulatságból… Mindazonáltal a féltékeny hímeknek hamar rá kellett döbbenniük, hogy nemhiába hever az összes tojó a nagy dürgő kakas előtt – a rangban első számú hím egy-két mozdulattal elintézte az irígykedő kakasokat, és azonnal visszatért a rövid időre magára hagyott, hűséges tyúkjaihoz.

A madarak gyakran haladtak el a sátrunktól karnyújtásnyira. Kifeszített nyakkal, leeresztett szárnyakkal és legyezőszerűen szétnyitott faroktollakkal lépdeltek a száraz avaron. Kétségtelen, hogy Európa erdeiben nincs még egy madárfaj, amely szépségében és eleganciájában felülmúlhatná a dürgő siketfajdot.

Tíz óra harminc percet mutatott az órám, amikor a madaram abbahagyta a dürgést és felszállt egy fa csúcsára. Ezek után még egy órát kellett várnom, mielőtt az összes madár elhagyta a dürgőhelyet. Ezen és az ezt követő éjszakákon alkalmanként18 órát kellett eltöltenem a  lessátorban, mielőtt déltájban, egy nagy mosollyal az arcomon előbújhattam. Végre értelmet kapott a több napos türelmes várakozás, és az első, eredménytelen hét gyorsan a feledésbe merült.

Sok ember segített a megbízásom teljesítésében. A siketfajd dürgőhelyek pontos helyszínét általában titokban tartják az emberi zavarás elkerülése végett, ezért különösen hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a munkám sikeréhez. Köszönet illeti Thomas Sundqvist-et, a Nordic Safari csapatát, Erik Ringaby-t, Tommy Persson-t és még sokan másokat. Ez a megbízás leírhatatlanul nehéz lett volna nélkülük!

Please note that blogs reflect our photographers' opinions and not necessarily those of the directors of Wild Wonders of Europe.